Egy barát mindig jól jön - 66. fejezet

 Már majdnem fél éve nem írtam. Eddig ez nem tűnt fel különösebben most viszont megdöbbentő. Úgy érzem nagyjából minden olvasóm kihalt... legalább kétszer, de kérlek ne haragudjatok rám. 17 éves lányként az élet nem könnyű főleg ha fiú is van a dologban. A júliustól nagyjából december elejéig tartó időszakomat egy műfajjal jellemezném: TRAGIKOMÉDIA. A mennyországtól a pokol legmélyebb bugyráig én mindent bejártam ez idő alatt de mostanra végre összekaptam magam és első utam a bloghoz vezetett. Még vissza kell rázódnom, de remélem azért akad még valaki aki szívesen olvassa amit írok. Na de vége az egyéni szociális problémáim fejtegetésének, jöjjön a rész! ;)

MJ egy koppanásra ébredt fel.

- Basszus! – hallatszott Timo elfojtott hangja. A lány felemelte a fejét és résnyire kinyitott szemén keresztül látta, amint barátja megpróbál kiosonni a szobából. – A pályára megyek. Te aludj! – mondta halkan a fiú barátnőjének, majd kiment a szobából. MJ feje ezután visszahanyatlott a párnára és egész egyszerűen aludt tovább.

Az idő már jócskán dél felé járt, mire a lány ismét felébredt. Nyújtózkodott párat, majd lassan a szemét is kinyitotta. Felült és körbenézett. Kint világos volt, de a sötétítők be voltak húzva. MJ csak percekkel később tudta rávenni magát, hogy felálljon. Miután ez megtörtént odalépett egy ablakhoz és egész egyszerűen szétrántotta a függönyt.

- ÁÁÁÁÁ A SZEMEM!!!! – visította és rögtön vissza is húzta a sötétítőt. – Basszus! Basszus!- hajtogatta, majd nagyokat pislogott és megtörölgette könnyes szemeit. – Komplett hülye vagyok! – nyugtázta a lány, majd ismét megpróbálkozott a szoba kivilágosításával. Ezúttal lassan próbálkozott és láss csodát, sikerült is neki. Óvatosan mind a 4 ablakon levő sötétítőt elhúzta és a szobába szépen lassan bekúsztak a déli Nap első sugarai. MJ kinyitotta a két tengerre néző ablakot és csak bámult kifelé. A szemei elé táruló látvány épp oly csodálatos volt, mint amelyben előző este volt része. A tenger világosban még szemet gyönyörködtetőbb volt.  MJ ismét körülnézett a hálóban. Az egész szobában nyugalmat árasztó meleg színek domináltak. A hatalmas, török stílusú ablakokon átszűrődő napfény gyönyörűen bevilágította az egész helyiséget. Az ágy a lány számára most még hatalmasabbnak tűnt, mint mikor először látta. Az éjjeliszekrényeken egy-egy fehér burás lámpa állt. Az ággyal szemben egy fa íróasztal helyezkedett el, ettől nem messze pedig egy kisebb üvegasztal, amihez két kényelmes karosszék tartozott, díszpárnákkal. A lány lustán visszadőlt az ágyra, majd elővette a telefonját és bekapcsolta. Kíváncsi volt, hogy összesen hány nem fogadott hívása van már Kristitől.

- Hmm... mondjuk 5... nem, inkább 10. – gondolta magában a lány, amíg várta, hogy a készülék magához térjen. Egyszer csak egy kis ablak villant fel a telefon kijelzőjén, amire a lány szeme elkerekedett. Összesen 54 nem fogadott hívása volt. Gyorsan megnyitotta a híváslistát. Kristi 28-szor hívta a lányt, az apja 5-ször, Monica 6 alkalommal, Daniell 4-szer, Antony és Christian pedig 2-2 alkalommal. A lányt újabb meglepetésként érte, hogy a családján kívül még Brian hívta 2-szer, Alice 1 alkalommal és Lexi 3-szor. Ezeket MJ nem igazán tudta mire vélni, de hamarosan el is feledkezett róluk. Csak azon járt az agya, hogy vajon Kristi mikor hívja őt újra. Amint ezt a lány végiggondolta, már csörgött is a telefon és a kijelzőn Kristi neve villogott. MJ egy ideig hezitált, hogy felvegye-e a telefont, vagy ne, de végül fogadta a hívást.

- Szia! – szólt bele a lány, közömbös hangon.

- Átversz, meglépsz egy kórházból, nem válaszolsz a hívásaimra és csak annyit tudsz mondani, hogy „szia”? – hallatszott Kristi hitetlen hangja a vonal másik végéről. A nő meg sem várta, hogy MJ mit reagál, hanem rögtön folytatta a mondanivalóját. – Az egy dolog, hogy az elején nem hallgattál rám, na de ami sok, az sok! Határozottan megtiltottam, hogy még csak a várost is elhagyd, erre te egyenesen másik kontinensre mész! Normális esetben nem érdekelne, hogyha a hülye fejed után mész, de ez most más! Itt most nem csak rólad van szó Megan, ezt remélem felfogtad! Szóval, ha jót akarsz magadnak, akkor felszállsz a következő ide tartó gépre és visszajössz! – Kristi dühöngött, de már MJ is, mert nem tetszett neki, ahogy a nő beszél vele.

- Nem, nem megyek! Mindig azt mondogatod, hogy nem értem meg a helyzetet, de szerintem te nem érted! Éppen azért jöttem el, mert ez másokról is szól, többek közt rólad! Ha a közeletekben maradok, akkor nagyobb veszélynek teszlek ki titeket. Ezt nem vagy képes felfogni? – a lány igencsak megemelte a hangját. Kristi egy pillanatig tétovázott, majd ismét beszélni kezdett.

- Látszik, hogy nem ismered Andyt. Látszik, hogy semmit nem tudsz róla, sem pedig rólam! EZ NEM EGY ELCSESZETT MAFFIAFILM MEGAN! ÉRTSD MÁR MEG! – Kristi már ordított, ami meglepte a lányt. Most ő nem tudott mit mondani.

- Tudom, hogy én csak az értetlen, idióta mostohalányod vagyok, de azért legalább annyira bízhatnál bennem, hogy elhidd, hogy sosem sodornám veszélybe a családomat. – mondta MJ, mire Kristi nagyot sóhajtott.

- Timo veled van? – kérdezte látszólag megenyhülten.

- Most épp nincs itt, de egyébként igen, velem van. – felelte a lány. Igazán kíváncsi volt rá, hogy mit akar tőle Kristi.

- Rendben Megan, még egyszer felteszem a kérdést... Hazajössz? – kérdezte a nő vészjóslóan nyugodtan.

- Nem. – hangzott a válasz MJ-től, aki csak remélni tudta, hogy a hangja nem remegett annyira, mint amennyire képzelte.

- Rendben. Akkor most felhívom a barátodat. – mondta a nő nemes egyszerűséggel.

- Minek? Hogy vigyázzon rám? – érdeklődött Megan.

- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – kérdezett vissza Kristi maró gúnnyal a hangjában. – Te mostantól azt kezdesz magaddal, amit akarsz, de Timo nem érdemli meg azt a sorsot, amit magadra vonsz. Azért hívom, hogy megmondjam neki, hogyha jót akar magának és a családjának, akkor eltűnik a közeledből. – jelentette ki a nő, mire MJ szíve nagyot dobbant. A lány szemébe könnyek szöktek, de nem akarta, hogy Kristi azt higgye, hogy megtörte, ezért vett pár mély levegőt, majd nyugodt hangon válaszolt.

- Rendben van. Hívd csak fel, ha azt akarod! Úgyis dühös rám. Gondolom ő is örülni fog, elvégre minden férfi álma, hogy úgy szakíthasson, hogy nem kell magyarázkodnia. Azért remélem, hogy a családomat is rám uszítottad és legalább nekem sem kell magyarázkodnom. De... azon se lepődj meg, ha az esküvőtökön a helyem üres lesz. – felelte MJ keményen, gúnyos hangsúllyal, de belülről fojtogatta a sírás. Kristi nem válaszolt rögtön, a lány pedig elfojtott zokogást hallott a vonal másik végéről. MJ számára megcsillant egy apró reménysugár, hogy a nő most megenyhül, de a lánynak ismét csalódnia kellett.

- Egy szóval sem mondtam, hogy lenne helyed az esküvőnkön. – mondta Kristi sírásról rekedt hangon, majd kinyomta a telefont. A lányt ez a kijelentés olyannyira sokkolta, hogy még percekig csak a telefont szorongatta, amelyből monoton sípolás szólt.

- A francba már! – kiáltotta dühösen a lány, majd a legközelebbi falhoz csapta a telefonját és visszadőlt az ágyra. Már éppen útjára engedte volna fojtogató könnyeit, amikor halk kopogásra lett figyelmes. MJ nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, de a kopogás csak nem maradt abba, így kénytelen volt máskorra halasztani a sírást. A lány felállt és dühösen tépte fel szobájuk ajtaját. Azt hitte, hogy valami szállodai alkalmazott kopog, de legnagyobb meglepetésére barátnője, Lexi állt az ajtó előtt.

- Megan!- ugrott barátnője nyakába a lány. MJ először tétovázott majd végül ő is átölelte rég nem látott barátnőjét.

- Hát te? Mit keresel itt? – érdeklődött MJ.

- Én? Én csak erre jártam. – felelte zavartan Lexi, mire barátnője amolyan „na persze” pillantást vetett rá.

- Amerikában laksz, Amerikában dolgozol, de egészen véletlenül épp Törökországban kötöttél ki, ráadásul ugyan ebben a hotelben.

- Ne is mond! Alig bírtam rávenni a főnököm, hogy kifizesse... Ez a hely méreg drága. – súgta oda bizalmaskodóan barátnőjének Lexi, mire MJ elmosolyodott.

- Neked van főnököd? – kérdezte a lány hitetlenül.

- Attól még, hogy menedzser vagyok, még nekem is lehet főnököm! Mindenkinek van főnöke!- tárta szét a karját Alexandra.

- Hát jó, te menedzserek gyöngye... Fáradj beljebb! – mondta MJ és arrébb állt az ajtóból, hogy barátnője bemehessen.

- Hűha! Ezt nevezem én luxusnak! – füttyentett Lexi, amikor körbenézett a nappaliként szolgáló helyiségben, amelynek mindkét ablaka a belső udvarra nézett. Ez a szoba is némileg hasonlított a hálószobához. Ugyan olyan tágas és világos volt és a színei is nyugalmat árasztottak. – De szép bútorok! – mondta a lány megbabonázva és végighúzta a kezét a kanapén, amin helyet foglalt.

- Feltételezem, hogy nem azért jöttél idáig, hogy a bútorokról csevegjünk. – mondta MJ kissé türelmetlenül és ő is helyet foglalt.

- Igazad van, nem ezért vagyok itt. – válaszolta Lexi, de csak ennyit mondott és folytatta a nézelődést a szobában.

- Hát akkor?- tárta szét MJ a karját.

- Nos... Hogy vagy?- kérdezte Alexandra egy halvány mosollyal az arcán. Ezt a kérdést MJ nem tudta mire vélni és ez látszott is az arcán.

- Úgy értem, hogy minden rendben veled? Jól érzed magad? Nem fáj semmid? A fejed?- hadarta Lexi.

- Hogy mi van? Alexandra, szerintem itt inkább te nem érzed jól magad. – hitetlenkedett MJ. Nem értette barátnője különös viselkedését. Lexi csak sóhajtott egyet és lehajtotta a fejét.

- Álmodtam valamit. Valami nagyon furcsát. Nem emlékszem pontosan az egészre de... meghaltál. - mondta Lexi kissé tétovázva, majd felnézett barátnőjére. MJ egy pillanatra meglepődött, majd nyelt egy nagyot.

- Hogy haltam meg?- kérdezett vissza.

- Hát... az egész nagyon zavaros volt, de egy erdőben voltunk és valaki egyszerűen hátba szúrt. Fogalmam sincs, hogy ki lehetett, mert nem láttam az arcát, de az egészen biztos, hogy egy hosszú, sötét hajú nő volt.  

- Egy nő? – kérdezett vissza MJ, mire barátnője csak bólintott.

- Most egy nő akar megölni... ez remek! Éljen a változatosság!- gondolta magában a lány.

- De... ugye ez csak egy hülye álom volt? Ugye nem keveredtél bele semmibe? – kérdezte Lexi riadtan.

- Utálom, amikor rátapint a lényegre. – bosszankodott magában a lány.

- Nem Lexi, nem keveredtem bele semmibe. – mondta MJ és próbált egy nem túl erőltetett mosolyt kicsikarni magából.

- Akkor jó! – mosolygott Lexi megkönnyebbülten.

- De te emiatt képes voltál idejönni? – hitetlenkedett MJ.

- Nem vetted fel a telefont. – tárta szét a karját Alexandra, mire MJ hitetlenül felnevetett. – Különben is már rég megérdemlek egy nyaralást!

- Na mi van, az újdonsült pasid nem visz nyaralni? – kérdezte MJ gúnyosan.

- Nem ér rá. – sóhajtott Lexi.

- Viszont igazán beavathatnál végre, hogy hogyan sikerült felszedned pont őt, a VILÁGHÍRŰ és TÖKÉLETES és MEGKÖZELÍTHETETLEN Liam Payne-t, aki után több millióan sóvárognak rajtad kívül. – MJ hangja ironikusan csengett és ez barátnőjének is feltűnt. 

- Te csak féltékeny vagy...- legyintett Lexi.

- Én??? Féltékeny??? – kérdezte MJ hitetlenül – Várj, azt hiszem érzek valamit... Lehet, hogy ez az? – elmélkedett a lány majd a következő pillanatban megkordult a gyomra. – Hmm... nem, ez nem az... – erre Lexi felnevetett és már MJ sem bírt komoly maradni.

- Gúnyolódj csak amennyit akarsz, de én azért is elmesélem! – kezdte Lexi miután a nevetése alábbhagyott – Szóval miután meglátogattalak Bahreinben nem mentem egyenesen haza, hanem úgy döntöttem, hogy pár napot Londonban töltök. Az idő nagy részében vásárolgattam meg nézelődtem, mert pont esős napokat fogtam ki. Harmadik ott töltött napomon bementem egy ruhaüzletbe, hogy vegyek magamnak egy melegebb kabátot. Ahogy mászkáltam a boltban észrevettem valakit a férfi osztályon, aki nagyon ismerős volt, de elsőre nem esett le, hogy ki az mert sapkát és napszemüveget viselt. Ez utóbbit furcsálltam is, mert az rendben van, hogy március volt, de nem sütött a nap. Egy darabig még figyeltem őt és aztán egyszer csak leesett, hogy Liam az. Elsőre hitetlenkedtem mert úgy voltam vele, hogy én, aki még a családját sem találja egy boltban, majd pont találkozom életem szerelmével. Na ja, tök valószínű. – mondta Lexi ironikus hangsúllyal – DE aztán mikor felfogtam, hogy TÉNYLEG ő az, akkor elbújtam egy sorban és ugrálni kezdtem örömömben, mint valami idióta. Szerintem a biztonsági őrök jót szórakozhattak rajtam. Utána aztán rászántam magam, hogy odamegyek, de nem akartam lerohanni, mint a hülye kis tízévesek, hanem normális akartam lenni. Ő épp a sapkákat nézegette én pedig odamentem mellé és látszólag én is nézelődtem. Majd amikor egy kicsit nem figyel VÉLETLENÜL kivertem egy sapkát a kezéből. Hirtelen lehajoltam, hogy majd felveszem és akkor hálás lesz nekem, de arra nem számítottam, hogy ő is lehajol így sikeresen összefejeltünk. Ez elég gáz volt elsőre, de amikor rám mosolygott, levette a napszemüvegét és belenéztem azokba a gyönyörű szemeibe akkor már nem érdekelt más. És ahogy mondani szokták: „A többi meg már történelem.” – fejezte be Lexi a mondanivalóját és látszólag teljesen magával ragadták az emlékek.

- Te manipulatív dög! – nevetett fel MJ hirtelen, majd barátnőjéhez vágott egy párnát.

- Naaa!!! Most miért??? – duzzogott Lexi – Nem is manipuláltam semmit!

- Áááá ugyan dehogy... – forgatta MJ a szemét – De mindegy is. Örülök nektek. – mondta a lány és rámosolygott barátnőjére, aki visszamosolygott rá.

- Timo? – kérdezte Lexi egy kis idő elteltével.

- Ő a pályán van, legalábbis ezt mondta. – vonta meg MJ a vállát.

- Ti megint összevesztetek. – jelentette ki Lexi nemes egyszerűséggel.

- Mi? Nem! Dehogy is! – tiltakozott MJ.

- Megan engem nem tudsz átverni! Te ugyan nem látod, de akár hányszor szóba jön Timo neked mindig boldogan csillog a szemed és felderül az arcod. Most azonban látszólag csak halvány árnyéka vagy önmagadnak és ezt azóta látom, hogy ajtót nyitottál nekem. – mondta Lexi komolyan.

- Igen, egy kicsit összekaptunk, de nem csak ez a baj. – felelte MJ – A családdal sincs minden rendben, valószínűleg ezért vagyok ilyen, de megoldom. – mondta a lány és egy halvány mosolyra húzta a száját. Nem volt kedve beavatni barátnőjét mindenbe ezért csak ennyit mondott.

- Értem. De ha beszélgetni akarsz tudod, hogy én mindig ráérek. – mosolygott Lexi.

- Tudom és köszönöm. – mondta MJ hálásan és megölelte barátnőjét.

- Nem vagy éhes?- kérdezte Lexi.

- De, nagyon! – bólogatott MJ.

A két lány úgy döntött, hogy nem akarnak kimozdulni még a szobából sem, ezért rendeltek ebédet, majd bekapcsolták a tévét és kerestek valami nézhetőt. Ez nem bizonyult valami könnyűnek mivel minden műsor törökül ment, de a végére már annyira unták magukat, hogy inkább néztek török sorozatokat, mint a semmit.

- Te... nem tudom, hogy most csak ennyire elfáradtam vagy valóban így van, de azt hiszem megtanultam törökül. – mondta Lexi hosszú órák elteltével.

- Én ezen már egy órája túl vagyok. – felelte MJ és még lejjebb csúszott a kanapén.

- Te is hallod? – kérdezte Lexi pár pillanat múlva.

- Mit? -  MJ értetlenül nézett barátnőjére, mert ő semmit nem hallott. Végül lehalkította a tévét és akkor már ő is hallotta, hogy valahol messzebb zene szól. Perceknek kellett eltelnie mire MJ rájött, hogy ez a saját telefonja, majd felállt és visszament a hálószobába, ahonnan a hang jött. A telefon ott volt az ágyon és új üzenetet jelzett. MJ sóhajtva érte nyúlt majd megnyitotta az üzenetet.  

Út Törökországba - 65. fejezet

Timo hajnali 4-re ért a Richmondi nemzetközi repülőtérre. Nem érezte magát különösebben fáradtnak, annak ellenére, hogy alig aludt valamennyit. Miután hazament a kórházból még összepakolta a dolgait, majd elköszönt MJ családjától és átnézte az e-mailjeit. Volt egy jó pár olvasatlan üzenete Nicktől, Johntól, Richardtól és a csapat többi tagjáról. Előbbi kettő a következő versenyről írt, az utóbbiak pedig MJ felől érdeklődtek. Miután ezekre válaszolt már éjfél is elmúlt, az ébresztője pedig 3-kor csörgött. A fiú, amíg az első osztályú váróban várt ismét elővette a számítógépét és böngészett egy kicsit az interneten. Egyszer csak egy fényképre bukkant, ami még valamikor év elején készülhetett egy rendezvényen róla és MJ-ről. Az igazat megvallva borzalmas fotó volt, még csak nem is ugyan abba az irányba néztek, de a fiúnak azért tetszett és mosolyogva elmentette. Timo egy idő után megunta a képernyő bámulását ezért kikapcsolta a gépet és elővette a telefonját, majd küldött egy SMS-t barátnőjének. 

 Pár perccel később a fiú meglepődve tapasztalta, hogy válasz érkezett a lánytól.

 Timo erre egy újabb üzenetet küldött. Igazán érdekelte, hogy barátnője miért van ébren hajnalok hajnalán.

 A fiú nem akart ismét a rossz dolgokkal foglalkozni ezért inkább úgy döntött, hogy eltereli barátnője gondolatait.

 Timo erre felnevetett, majd egy kaján vigyorral küldte el a következő üzenetét.

 A fiú végül, széles mosollyal az arcán búcsúzott el barátnőjétől.

Timo ezután felállt és a kijelölt terminál felé indult. A kapuban ellenőrizték a jegyét, majd a fiú végre valahára elfoglalta a számára kijelölt helyét az első osztályon. Rajta kívül még csak pár utas lézengett ott és a személyzet. Timo még egyszer ellenőrizte az üzeneteit és keserűen nyugtázta, hogy barátnője még mindig nem válaszolt. Ezután kikapcsolta a telefonját, majd elővett egy könyvet a kézipoggyászából és olvasni kezdett. Közben egyre több utas foglalta el a helyét és az első osztályon már csak pár üres hely maradt.

- Szabad ez a hely?- hallott a fiú hírtelen egy hangot maga mellett.

- Persze. – legyintett, de nem nézett maga mellé. Az illető leült és Timo érezte, hogy őt nézi, ezért a fiú felnézett a könyvéből, de a látványtól alig bírt megszólalni. – M... Megan!

- Szia. – nézett rá mosolyogva a lány.

- Te meg mi a fenét keresel itt? – pattant fel a fiú a helyéről és idegesen nézett a lányra, aki szintén felállt.

- Azt szeretted volna, hogy itt legyek... – MJ még mindig nyugodtnak tűnt.

- Igen, de... nem úgy gondoltam, hogy szökj meg a kórházból!!! – Timo nagyon dühös volt.

- Honnan veszed, hogy megszöktem? – most már a lány is felemelte a hangját.

- Nem vagyok hülye Megan. – felelte a fiú – Most azonnal leszállsz és visszamész a kórházba mielőtt észreveszik, hogy meglógtál! Komolyan mondom, néha megkérdőjelezem, hogy hallod-e egyáltalán a „NE” és a „NEM” szóval kezdődő mondatokat! Mégis hogy jött ez a baromi „zseniális” ötleted??? És arra gondoltál egyáltalán, hogy Sarah vagy a családod mit fog szólni? – Timo szabályosan tajtékzott.

- Nem érdekel, hogy mit fognak szólni! Nem maradhattam ott! Azt hittem, hogy legalább te meg fogsz érteni... Azt hittem, hogy örülni fogsz nekem. – mondta a lány egyre halkuló hangon.

- Hát rosszul hitted. – csóválta a fejét a fiú, mire MJ szeme elkerekedett, borzasztóan fájt neki, amit a fiú mondott.

- Kérem, foglaljanak helyet és csatolják be az öveiket. Mindjárt megkezdjük a felszállást. – hallatszott egy légi utaskísérő hangja a rádióból, mire Timo dühösen levágta magát az ülésébe és bekapcsolta az övét, majd az ablak felé fordult. Ezután MJ is helyet foglalt. Mikor megkezdték a felszállást a lány megérintette barátja karfán nyugvó kezét, de a fiú elhúzódott. MJ ezután egy jó darabig nem próbálkozott tovább.

Közvetlen Richmond – Isztambul járat nem lévén, többször is át kellett szállniuk. A repülő először másfél óra alatt New Yorkba vitte őket. Közvetlenül a leszállás megkezdése előtt, amikor MJ már úgy ítélte meg, hogy Timo bizonyára lenyugodott, ismét felé fordult.

- Mit olvasol? – kérdezte kedves hangon.

- Könyvet. – válaszolta a fiú gorombán.

- Azt látom, de mi a címe? – MJ nem adta fel.

- Rá van írva. – mondta Timo majd lapozott egyet.

- De németül van... nem értem. – próbálkozott tovább a lány.

- Ez már nem az én problémám. – vonta meg a vállát a fiú és egy gúnyos mosolyra húzta a száját. MJ erre már nem mondott semmit csak hátradőlt és behunyta a szemét. Azóta nem aludt, hogy felriadt a rémálmából. Egy darabig csak ücsörgött az ágyán és Candy MP3 lejátszóját hallgatta, majd hajnali fél 4-kor a cuccaival együtt kilopakodott a kórházból és fogott egy taxit, ami a házukhoz vitte. Timo ekkor már nem volt otthon. A lány szólt a sofőrnek, hogy várja meg, majd MJ bement a házukba. Nagyon hülyén érezte magát, hogy lényegében betör a saját házába, de nem tudott más megoldást. A szobájában teljesen sötét volt villanyt pedig nem mert kapcsolni, így jó pár percig eltartott, amíg a személyes iratait előkereste, majd mikor végzett, kiosont a házból és egyenesen a reptérre ment. Kint várt, mert félt, hogyha bemegy, akkor Timo meglátja, majd amikor megkapta a fiú üzenetét, hogy bemondták a gépet, akkor ő is bement az épületbe és felszállt a gépre. Így utólag, látva a fiú reakcióját, már nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész. Miután a repülőgép földet ért New Yorkban mind a ketten egy szó nélkül szálltak át a másik gépre, amely fél óra elteltével már ismét a levegőben volt.

MJ pedig egy újabb elmélázott óra után, újfent megpróbált szóba elegyedni barátjával.

- Cserélhetnénk helyet? Az ablaknál szeretnék ülni. – mondta a lány a tőle kitelő legártatlanabb hangon.

- A legkevésbé sem érdekel, hogy mit szeretnél. Nekem szól ide a jegyem. – válaszolta a fiú durván és még mindig nem nézett fel a könyvéből.

- De neked ott a könyved, én meg halálra unom magam! – panaszkodott a lány, mire Timo nagyon lassan rá emelte a tekintetét. Ha tekintettel ölni lehetne, akkor MJ ott rögtön meghalt volna.

- Ugye te sem gondolod, hogy a leghalványabb jogod is van panaszkodni. – mondta a fiú, mire a lány lélegzete is elállt. Sosem hitte volna, hogy barátja egyetlen tekintettel és egy mondattal így meg tudja rémíteni, de végül nyugalmat erőltetett magára.

- Most elképesztően nagy seggfej vagy. – csóválta MJ hitetlenül a fejét, majd felállt és kiment a mosdóba. Percek múlva tért csak vissza és némiképp megnyugodott, mikor látta, hogy barátja még mindig ugyan azon az oldalon tart a könyvben, ahol egy fél órával azelőtt.

- Tehát valamennyire mégis érdekli, amit mondok. – nyugtázta magában a lány és figyelmét újra annak a „Z” kategóriás akciófilmnek szentelte, ami már órák óta ment a TV-ben.

A New York-i felszállás után 10 órával a lány elzsibbadt végtagjait nyújtóztatva szállt le a repülőről Zürichben. A telefonjára pillantott, amely már átállt a svájci időzónára és így pont éjfélt mutatott. MJ egy rövid fejszámolás után megállapította, hogy Richondban pontosan délután 6 óra van.

- Mostanra már biztosan feltűnt valakinek, hogy megléptem. – gondolta a lány, de a telefonja még nem jelzett nem fogadott hívást. Az Isztambulba tartó gép indulásáig még majdnem egy óra volt így hát MJ úgy döntött, hogy otthagyja a váróban még mindig olvasó barátját és sétál egy kicsit. Mikor visszatért Timo arcán ugyan az a gúnyos mosoly ült, mint korábban.

- Már kezdtem azt hinni, hogy hazamentél, de ezek szerint még mindig nem jött meg az eszed. – sóhajtott fejcsóválva a fiú. Ezt a megjegyzést MJ válaszra sem méltatta csak felszállt a gépre. Nagyon várta már, hogy Törökországban lehessen. Nem szeretett repülni és még kevésbé szerette az időeltolódást. Timo és MJ repülőútja 4 órával később ért véget, amikor a gépük landolt az Atatürk nemzetközi repülőtéren, Isztambulban, helyi idő szerint, hajnali 4 óra 50 perckor.  A lány megkönnyebbülten kászálódott le a gépről és miután csak az a cucca volt nála, ami a kórházban is ezért nem kellett vesződnie a csomagkiadásnál, barátjával ellentétben. MJ nem akarta még jobban felidegesíteni a fiút, így inkább a repülőtér előtt várt. Legalább 40 perc telt el, mire Timo végre felbukkant, majd mind a ketten beszálltak egy taxiba, ami nagyjából fél óra alatt a Four Seasons nemzetközi hotellánc egyik isztambuli szállodájához vitte őket. A lány egész úton lenyűgözve figyelte az ébredező Törökország fényeit és a Márvány-tenger, amely mellett az útjuk vezetett. Időnként magán érezte barátja tekintetét, de Timo rögtön elfordult, amint a lány ránézett.

Amint megérkeztek a hotelhez, a lánynak szinte földbe gyökerezett a lába, az épület szépsége láttán, de nem csodálhatta sokáig, mert Timo gorombán betuszkolta az ajtón. A szálloda, ha lehet, akkor még fényűzőbb volt belülről, de MJ ekkor már nem akart nézelődni csak bebújni az ágyába és aludni. Ahogy beléptek a szobájukba egy másik, kisebb folyosó tárult a szemük elé. Jobbra egy tágas, világos, elegáns nappali kapott helyet. Mellette egy, a szálloda többi részéhez képest szerénynek mondható fürdőszoba volt. A folyosó legvégén pedig egy hatalmas hálószoba terült el, amelynek két ablaka a belső udvarra nézett, másik kettő pedig a tengerre. MJ ledobta a cuccait a hálószobában, kitúrta a törölközőjét, majd szó nélkül bement a fürdőszobába és lezuhanyzott. Mire visszament Timo már ismét a laptopjával a kezében ült az ágyon és látszólag nagyon belemerült valamibe. Egy idő után a fiú felnézett és látta, amint barátnője a szoba közepén áll törölközőbe csavarva és látszólag nagyon tanácstalan.

- Te meg mit csinálsz? – kérdezte egy sóhajtás kíséretében, majd visszatért a dolgához.

- Nincs pizsamám. – mondta halkan a lány, mire Timo felállt, a bőröndjéhez ment és kivett belőle egy pólót és egy boxeralsót, majd barátnőjének nyújtotta. – Köszönöm. – rebegte MJ halkan és egy kicsit megkönnyebbült, amikor látta, hogy barátja arca ugyan komor, de a szeme mosolyog. A lány amint bedőlt az ágyba, szinte rögtön el is aludt, így nem vette észre, amikor barátja percekkel később eligazgatta rajta a takarót, megsimogatta az arcát és egy csókot lehelt az ajkára.  

Sötétség - 64. fejezet

2010. május 25.

MJ reggel korán felébredt. Nem bírt aludni az izgatottságtól. Egy darabig csendben ült az ágyában, mert nem akart felébreszteni barátját, aki immár szokásosnak mondható helyén ült és igen kényelmetlennek tűnő pozícióban aludt. A lány egy kis idő után felállt és elment zuhanyozni. Úgy gondolta, hogy egy hideg zuhany majd lenyugtatja és igaza is lett. Mire visszament a szobába barátja már ébren volt és felettébb érdekesen járkált a szobában.

- Veled meg mi történt?- kérdezte a lány és megpróbálta elfojtani egy kitörni készülő nevetést.

- Beállt a hátam. – panaszkodott a fiú.

- Sejtettem, hogy ez lesz a vége annak, ahogy aludtál. – mosolygott a lány.

- Ajjjj de nagyon fáj! – a fiú hisztije igencsak csiklandozta MJ humorérzékét.

- Majd Axl csinál vele valamit. - legyintett a lány. Axl Timo személyi edzője volt 2008 óta.

- De én addig nem bírom ki! Nézz már rám, úgy nézek ki, mint a Notre Dame-i toronyőr! – mondta Timo felháborodva és MJ felé fordult, aki ekkor felnevetett, majd hosszú perceken keresztül úgy röhögött, hogy alig kapott levegőt. – Na jó, most már nem vicces. – mondta Timo de ő is nevetett.

- El kell, hogy szomorítsalak, de egyáltalán nem értek a masszázshoz szóval nem sok mindent tudok tenni. – felelte a lány a könnyeit törölgetve.

- Legalább csak próbáld meg! Kérlek! - könyörgött a fiú fájdalmasan barátnőjének, majd ledőlt a lány ágyára. MJ egy darabig törte a fejét, majd eszébe jutott egy jelenet a Charlie angyalaiból, amikor Lucy Liu gésának öltözve masszőrnek adja ki magát. Ennek hatására a lány nemes egyszerűséggel felugrott barátja hátára. Ekkor Timo felkiáltott és ezzel nagyjából egy időben egy hatalmas reccsenés hallatszott. MJ a szája elé kapta a kezét ijedtében, majd lemászott a fiúról.

- Jól vagy?- kérdezte halkan a fiútól és megsimogatta a haját.

- Azt hiszem eltörted a gerincem. – felelte a fiú akinek hangát alig lehetett hallani mert az arcát beletemette barátnője párnájába. Pár pillanat elteltével Timo feltápászkodott és kiült az ágy szélére. – Feltétlenül juttasd eszembe, hogy SOHA ne kérjelek erre még egyszer. – mondta a fiú, majd felállt és sétált egy kicsit. MJ még mindig riadtan állt egy helyben. – Hm... Meglepő, de... azt hiszem, hogy sokkal jobban vagyok. – Timo még nyújtózkodott egy kicsit, majd úgy ítélte meg, hogy rendbe jött és visszafordult barátnőjéhez. A lány ijedt tekintetét látva odasétált hozzá és az állánál fogva felemelte a fejét. – Nyugi Megan, jól vagyok! – mondta mosolyogva és megpuszilta a lány arcát.

- Biztos? Nem akartam fájdalmat okozni, de mondtam, hogy nem értek ehhez. – mentegetőzött a lány.

- Tudom, de nem gondoltam, hogy 20 méterről nekifutva ugrassz majd egy csukafejest a hátam közepére...- mondta a fiú, mire MJ felnevetett.

- Kérhetek tőled valamit?- kérdezte a lány hirtelen.

- Amit csak szeretnél. - felelte Timo habozás nélkül.

- Nos... pénteken lesz Eric születésnapja és arra szeretnélek kérni, hogy vigyél el ma a temetőbe mielőtt elutazol. – mondta MJ a lehető legártatlanabb arccal. Nem akarta, hogy barátja bármit is megsejtsen a tervéből.

- Természetesen elviszlek, de Sarah tud erről? – kérdezte a fiú.

- Még nem, de mindjárt megkeresem és beszélek vele. – felelte MJ, mire barátja csak bólintott, a lány pedig kisétált az ajtón és a doktornő keresésére indult.

- Segíthetek valamiben?- egy fiatal, mosolygós nővér lépett MJ elé.

- Öhm... én Sarah-t keresem. – a lány egy kissé zavarban volt, mert nem tudta a doktornő vezetéknevét.

- Oh Dr. Cameron lent van a sürgősségin. Szóljak neki?- a nővér nagyon kedves volt és ez MJ-t egy kissé meglepte.

- Nem kell, köszönöm. Azt hiszem, hogy egyedül is megtalálom. – felelte a lány, majd továbbment a folyosón, beszállt a liftbe és lement a földszintre. Amint kilépett a liftből egy üres folyosón találta magát. A falon hatalmas betűkkel állt, hogy „SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLY” és egy nyíl mutatott jobbra, így hát MJ tovább haladt a folyosón egészen a végéig, ahol egy hatalmas ajtó állta útját. Ahogy belépett rajta egy egészen más világ fogadta. A csöndes, néptelen folyosókkal ellentétben itt rengeteg ember tolongott és igen hangosak is voltak. Itt-ott feltűnt néhány fehér köpenyes, kék vagy zöld műtős ruhát viselő orvos vagy nővér, de a kiabáló emberek tengerében szinte azonnal elvesztek. A lány, ahogy ott bámészkodott egyszer csak egy igen erős lökést érzett oldalról így hát oda fordult, de bár ne tette volna. Mellette épp egy 5-6 év körüli kisfiút toltak el hordágyon. A fiú csupa vér volt. Az édesanyja mellette volt és szorította a kezét. Ő is véres volt. MJ a monoton zajból a kisfiú egyetlen mondatát tudta csak kiszűrni.

- Anya... most meg fogok halni?- a lány szíve nagyot dobbant a kisfiú halk, elhaló szavai hallatán, az édesanyja azonban nem válaszolt, csak zokogott. Ez a jelenet alig pár pillanat alatt játszódott le de MJ mégis úgy érezte, mintha már jó pár perce mellette állnának. Miután eltolták a kisfiút, a lány még jó darabig csak állt egy helyben. Tudta, hogy meg kéne találnia Sarah-t de meg sem bírt mozdulni.

- Megan! Te meg mit keresel itt? Neked nem szabadna itt lenned!- hallott egy hangot maga mellől a lány. Nagyon lassan és rezignáltan elfordította a fejét és Sarah szigorú tekintetével találta szemben magát. A nő látta, hogy MJ nincs a legjobb állapotban ezért karon ragadta és bevonszolta egy kisebb szobába ahová kevésbé szűrődött be a zaj. Leültette egy székre majd egy pohár vizet adott a kezébe.

- Na és most halljam, mit keresel itt?- a doktornő igen dühösnek tűnt.

- Mi lesz a kisfiúval?- kérdezett vissza MJ.

- Hogy kivel?- Sarah úgy érezte, hogy elvesztette a fonalat.

- A kisfiúval. Akit mellettem toltak el. – a lány lelki szemei előtt újra és újra lepergett az imént látott jelenet. A doktornő látszólag megértette Megant mert csak sóhajtott egyet, majd valamivel lágyabb hangon folytatta. – Fogalmam sincs. Nagyon súlyos sérülései vannak. – a nő csupán ennyit mondott, de MJ már jól ismerte ezeket az orvosi válaszokat. Jól tudta, hogy nagy valószínűséggel a fiú meg fog halni, de ezt így nem akarta a lány képébe vágni, így hát semlegesnek tűnő választ adott. MJ végül csak sóhajtott egyet és bármennyire is önzőnek érezte magát vissza kellett térnie a saját gondjaihoz. A lány még csak alig kezdett bele Sarah máris leintette.

- Nézd Megan, a bátyád biztosan meg fogja érteni, hogy nem leszel ott a szülinapján. – mondta a doktornő. MJ erre egy nagyot sóhajtott majd a lehető legszomorúbb arccal nézett a doktornőre.

- Nem fogja. – felelte a lány – Meghalt. – MJ csak ennyit mondott majd addig erőlködött, amíg egy könnycseppet ki nem tudott préselni magából. Borzasztóan utálta magát ezért, de nem volt más választása. Sarah először látszólag meglepődött majd a vonásai ellágyultak és gondolkodni kezdett. Ekkor az ajtó kivágódott és egy nővér viharzott be.

- Dr. Cameron, a fiú keringése összeomlott! – MJ erre a kijelentésre rémülten nézett a doktornőre.

- Három órát kapsz. Menj! - mondta Sarah a lánynak, majd kiviharzott az ajtón. MJ egy pillanatig még ott maradt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felugrott és Sarah után indult. A nő épp akkor tűnt el a sarkon, amikor MJ kilépett a szobából így hát a lány szaladni kezdett. Egy idő után már fogalma sem volt, hogy hol van, de aztán egyszer csak a folyosó kiszélesedett és MJ egy váróteremben találta magát. Csupán pár feszültnek látszó ember üldögélt a székeken. A lány azonban nem rájuk volt kíváncsi. Körbenézett majd elindult a terem egyik félreeső sarkába.

- Leülhetek?- kérdezte a lány attól a nőtől, akit korábban a kisfiúval látott. A nő felnézett. Tekintete kétségbeesett volt, a szemeiből patakzottak a könnyek.

- Persze. – rebegte halkan, MJ pedig helyet foglalt.

- Az én nevem Megan. – mondta a lány és kezet nyújtott. A nő először bizalmatlanul méregette a lányt, majd megrázta a kezét.

- Elena. – felelte.

- Az a kisfiú... a magáé?- folytatta MJ a kérdezősködést. Erre Elena újra zokogni kezdett és csak bólogatott.

- Fogalmam sincs, hogy mi történt... Én... én csak sorban álltam a zöldségesnél... Tyler meg kint játszott, ahogy mindig... De... de egyszer csak jött egy autó és... és egyszerűen csak átgázolt rajta! – zokogta a nő. A lánynak ezen a ponton fogalma sem volt, hogy mit mondhatna. Végül csak megfogta Elena összekulcsolt kezeit és egy picit megszorította. A nő ekkor felnézett rá, MJ pedig biztatóan bólintott egyet. Ekkor a műtő ajtaja kinyílt és Sarah lépett ki rajta. Egy pillanatra körülnézett majd elindult feléjük. Látszólag nem lepte meg MJ jelenléte. Miközben a doktornő közeledett a lány azon vette észre magát, hogy szabályosan imádkozik, holott nem vallásos. Mikor Sarah megállt előttük a levegő mintha megfagyott volna egy pillanatra. A doktornő nagy levegőt vett, majd Elenára nézve mondta:

- Tyler nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Már nem tudtuk megmenteni. Nagyon sajnálom. – mondta Sarah együttérzően, mire Elena felzokogott. MJ ránézett és egész egyszerűen megölelte. A nő igencsak meglepődött ezen a gesztuson, de végül ő is megölelte a lányt és a vállán zokogott tovább. Hosszú percek teltek el mire Elena meg tudott szólalni.

- Bemehetek hozzá?- kérdezte Sarah-tól.

- Természetesen. – felelte a doktornő, Elena pedig nagy nehezen felállt. A lábai remegtek ezért csak igen bizonytalanul tudott sétálni. MJ a helyén maradt és hosszan nézte a nőt. Ekkor a folyosó végén megjelent Timo. Idegesnek tűnt. Mikor megpillantotta a lányt azonnal odasietett hozzá.

- Megan! Hol a bánatban voltál? Már mindenhol kerestelek!- MJ nem szólt semmit csak felállt és megölelte a fiút, aki nem egészen értette a dolgot, de azért viszonozta az ölelést. – Mi történt? – kérdezte, de választ nem kapott.

- Mehetünk. – mondta a lány pár pillanattal később, majd elindult vissza a folyosón arra, amerről jött. Timo a történtekre választ keresve nézett körbe, majd találkozott a tekintete a doktornőével, aki épp akkor lépett be a műtőbe. Sarah csak megrázta a fejét, majd eltűnt a lengőajtó mögött.

Timo és MJ végül elindultak a temetőbe. A lány egész úton csak egyetlen egyszer szólalt meg, amikor megkérte barátját, hogy álljanak meg egy virágosnál. Mikor megérkeztek a temetőhöz Timo leállította a motort és várt. Várt barátnőjére, aki még mindig az ablakon bámult kifelé. A fiú finoman megfogta MJ kezét és megcirógatta.

- Megérkeztünk. – mondta halkan.

- Tudom. – felelte a lány, de még mindig nem mozdult.

- Mi történt Megan?- szegezte a kérdést barátnőjének Timo. MJ sóhajtott egyet majd elmesélte a fiúnak a történteket, de még mindig nem nézett rá. Amikor a lány befejezte a mondanivalóját Timo nem szólt semmit, csak magához húzta a lányt és megölelte. – Balesetek mindig történnek Megan. Ezen senki nem tud változtatni.

- Tudom... de látnod kellett volna Elenát. Ugyan nem mondta ki, de magát okolta még ha nem is tehetett róla és valószínűleg egész hátralevő életében nem fogja magát túltenni ezen. – felelte a lány.

- Egy közelálló embert elveszíteni mindig nagy trauma. Ezt te is jól tudod. A saját gyermekünket elveszíteni pedig még nagyobb. Ne vedd zokon amit mondok, de szerintem te sem fogod tudni túltenni magad a bátyád halálán soha. – mondta Timo.

- Nem tudom. – felelte MJ – De ha miattam halna meg valaki az biztosan kísértene egész életemben. – a lány ezzel visszagondolt a Kristivel folytatott beszélgetésére. Timo erre a kijelentésre értetlenül nézett a lányra, majd hirtelen megértette, hogy MJ mire akar utalni ezzel.

- Nézz rám Megan! – mondta a fiú és megvárta, amíg barátnője rá emeli a tekintetét. Amint ez megtörtént, folytatta. – Senki nem fog miattad meghalni. Sem most, sem máskor. Tudom, hogy ez az ügy most eléggé zavaros és rémisztő, de biztos vagyok benne, hogy nem fog vér folyni. – Timo látszólag teljesen meg volt győződve az igazáról.

- Én lennék a legboldogabb ember a világon, ha igazad lenne. – mondta MJ és egy halvány mosolyra húzta a száját. Végül kinyitotta az ajtót és kiszállt a kocsiból. Ekkor hatalmas szél támadt, ami kikapta a lány kezéből azt a szál rózsát, amit bátyja sírjára hozott. A virág méterekkel arrébb ért földet. A lánynak rossz előérzete támadt. Nem tudta megfogalmazni, hogy miért vagy, hogy mivel kapcsolatban, de úgy érezte mintha valami végtelen sötétség kerítené körbe.

- Drágám, minden rendben?- MJ-t barátja hangja rántotta vissza a valóságba, aki gyorsan felvette a rózsát és elindult vele a temető felé. Ahogy felért a dombra ugyan az a látvány tárult a szeme elé, mint napokkal azelőtt, amikor Kristivel jártak ott. A vakítóan fehér sírkövek még mindig végtelennek tűnő tengert alkottak. Csak néhány ember lézengett köztük. A lánynak némi fejtörést okozott megtalálni Eric sírját, de végül sikerült. MJ ezúttal nem időzött ott annyit, mint első alkalommal.

Csak letette a virágot, majd a kezét rátette a sírkőre és behunyta a szemét. Felidézett néhány szép emléket majd ismét elköszönt a bátyjától és visszasétált a kocsihoz. Már épp beszállni készült, amikor az út túloldalán megpillantott egy ismerőst. MJ feltartott mutatóujjával jelezte, hogy mindjárt visszajön, majd átment az úton a másik kocsihoz. Bekopogott az ablakon, mire az éppen telefonáló Alice ijedtében ugrott egyet. Gyorsan befejezte a telefonbeszélgetést majd lehúzta az ablakot.

- Szia Alice? Hát te? – kérdezte MJ meglepetten.

- Én épp az orvostól jövök csak megálltam telefonálni. – felelte Alice kissé zavartan. Ez barátnőjének is feltűnt.

- Minden rendben? – kérdezte MJ. – Gondterheltnek tűnsz.

- Persze! Csak épp most hívtak, hogy elkeveredett valami, amit az interneten rendeltem. – mondta a lány és egy halvány mosolyra húzta a száját. – És ti? Veletek minden rendben?

- Mondjuk. Épp Ericnél voltam. – mondta Megan.

- Értem. És mikor utaztok Törökországba? – kérdezte Alice. MJ meglepődött, hogy barátnője tudta, hogy hol lesz a következő verseny.

- Ha minden jól megy, akkor ma. – felelte a lány. Nem volt kedve belekezdeni a hosszas magyarázatba így csak ennyit mondott. Ekkor Alice telefonja ismét megcsörrent. A lány vetett egy pillantást a telefonjára, majd sóhajtott egyet.

- Ne haragudj Megan, de ezt fel kell vennem. – mondta Alice.

- Csak nyugodtan. – legyintett a lány, mire barátnője nemes egyszerűséggel felhúzta a kocsi ablakát, majd fogadta a hívást. MJ ezen eléggé meglepődött. Ő nem egészen így gondolta a dolgot, de végül csak intett Alice-nek, majd visszasétált barátjához.

- Kivel beszélgettél? – kérdezte Timo.

- Alice-szel. De nagyon furcsa volt. – mondta a lány.

- Elvégre terhes. Az lenne meglepő, ha normális lenne. – felelte Timo, mire MJ csak bólintott.

- Most hová mész? – kérdezte a lány egy idő után, amikor rájött, hogy barátja nem egészen arra megy, mint amerre a lány terve megkívánná.

- Vissza a kórházba. – felelte a fiú.

- Nem úgy volt végül, hogy ma indulsz Törökországba? – érdeklődött a lány gyanakvóan.

- De igen. – mondta a fiú egy vállrándítás kíséretében.

- De akkor miért a kórház felé mész? Nem kéne összeszedni otthonról a cuccod? És ki fogja visszahozni a reptérről a kocsit?- MJ valósággal megrémült a gondolattól, hogy terve zátonyra futott.

- Hazamegyünk, te összepakolod a cuccod, meg persze titokban én is, majd kimegyünk a reptérre és én „készségesen visszahozom” a kocsit... legalábbis látszólag. Te nyugodt vagy, hogy itthon maradok, én pedig nyugodt vagyok, mert a következő gépet simán elérem. MI OLYAN NEHÉZ EZEN??? – a lány aprócska énjét fedezte fel a fejében, aki ezúttal hisztisen rúgkapált.

- Előbb kiraklak a kórházban, majd hazamegyek, összepakolok és a hajnali géppel repülök Isztambulba. – mondta a fiú és közben le sem vette a szemét az útról.

- Oh értem. – MJ csak ennyit tudott mondani. Bosszúsan és egyben szomorúan támasztotta a fejét az ablaküvegnek és behunyta a szemét.

- Hiába minden... itt fogok megrohadni. – a lány belső énje mély gyászba kezdett. Mikor a kocsi megállt a kórház előtt MJ egy szó nélkül kiszállt és visszament a szobájába, barátja pedig követte. A lány épp zuhanyzáshoz készülődött, amikor észrevette, hogy Timo a szokott helyén ül az ágy mellett.

- Neked nem kéne még menned? – kérdezte egykedvűen a lány.

- Nem. Feltett szándékom betakargatni és esti mesét mondani. – felelte a fiú mosolyogva, mire MJ is egy apró mosolyt erőltetett az arcára. Fürdés közben a lány természetesen újabb alternatív megoldásokon gondolkodott... sikertelenül. Végül fáradtan, sajgó fejjel, reményvesztetten vonult vissza a szobájába és lefeküdt az ágyra. Timo gondosan betakarta majd visszaült a székre.

- Mi a baj Kicsikém? Olyan szótlan vagy. – MJ ismét eleresztett egy halvány mosolyt a „kicsikém” megszólításra. Imádta barátja becézgetéseit.

- Nagyon rossz előérzetem van Timo. - nyöszörögte panaszosan a lány. A fiú ekkor egészen közel hajolt barátnőjéhez, az arcát a két tenyerébe fogta és a hüvelykujjával cirógatni kezdte.

- Sose félj, amíg engem látsz. – suttogta Timo halkan és mélyen MJ szemébe nézett. A lány szívét kellemesen melengette a fiú kedves tekintete és lágy hangja.

- Mondod ezt azelőtt, hogy elhúzol. – mondta a lány keserűen, mire barátja nagyot sóhajtott.

- Nagyon jól tudod Kincsem, hogy nekem a versenyzés a munkám és nem tehetem meg, hogy kihagyok egy versenyt, bármennyire is szeretném. Legalábbis nyomós indok nélkül biztosan nem. – tette hozzá Timo és még mindig a lány arcát cirógatta.

- Szóval én nem vagyok elég nyomós indok. – vont le egy újabb következtetést MJ.

- Ne forgasd ki a szavaimat, kérlek. Tudod jól, hogy a csapatvezetőségnek nem lenne ez indok. – felelte a fiú, mire barátnője szomorúan, de egyetértően bólintott. – De sietek vissza hozzád, ígérem.

- Rendben. – mondta MJ megadóan. – De ígérd meg, hogy nagyon vigyázni fogsz magadra!

- Megígérem Szerelmem. – felelte Timo, majd egy igen hosszúra nyúlt csók után távozott.

MJ ezután ismét elszenderedett, de különös álom gyötörte. Egy erdőben volt. Maga körül csak égbe nyúló fákat látott, semmi mást. Tökéletes csend uralkodott. MJ tanácstalanul állt. Nem egészen tudta, hogy mihez kéne kezdenie, merre kéne indulnia. Egyszer csak sikoly hallatszott, majd egy hatalmas csattanás, mire a lány megfordult. Hirtelen egy autóutat fedezett fel a fák takarásában.

- Ez eddig tutira nem volt ott. – gondolta magában, de azért elindult arrafelé. Amint kiért az útra, körülnézett. Az egyik irányba hosszú féknyom húzódott, amely az erdőbe kanyarodva ért véget. A lány egyre

fokozódó tempóban követte a nyomot. A végén már rohant. Aztán hirtelen megpillantott egy ezüstszínű autót a fák között, a feje tetejére állva. A lányt különös érzés fogta el. Óvatosan közelebb ment, egészen a vezető oldali ajtóig. MJ felsikoltott, amikor meglátta, hogy egy véres kéz lóg ki az ablakon és élettelenül fekszik a barna avarba.

- Ejnye... Látod mit tettél vele? – szólalt meg hirtelen egy hang. A lány a sokktól rezignáltan nézett körbe és egyszer csak megpillantotta Andyt. A férfi fekete ballonkabátot viselt, alatta öltönyt. Sötét haja hátra volt simítva, igazi maffiózó benyomását keltve ezzel.

- Mi? Nem én voltam! – tiltakozott MJ. Levegő után kapkodott.

- Hiába Megan, vér tapad a kezedhez. – tárta szét a karját a férfi és MJ kezére pillantott. A lány is hasonló képen tett. Újra felsikoltott, amikor meglátta, hogy a saját keze is csurom vér. – Jobban teszed, ha hozzászoksz az érzéshez. – mondta Andy, mire az álomnak hirtelen vége szakadt és MJ felébredt. Gyorsan felkapcsolta a lámpát. A keze teljesen tiszta volt. Ekkor nagyot sóhajtott és lehunyta a szemét pár pillanatra. Hirtelen ismét felnézett és tekintete, az éjjeli szekrényen lévő liliomra tévedt.

- A liliom! Egyesek a halál szimbólumának tartják. – gondolta a lány, majd felállt és kidobta a növényt. Ezután a falnak támasztotta a hátát és lecsúszott a földre. A tenyerébe temette az arcát és gondolkodni kezdett. – Most azonnal el kell tűnnöm innen.